2.rész

Felálltam onnan és átöltöztem,gondoltam elmegyek kicsit és körülnézek a városban. Beszálltam a kocsiba és elindultam útközben az eszembe jutott hogy nem hoztam a telefonom,de most ebben az 1 órában csak nem fognak keresni így inkább nem mentem vissza érte,épp a gondolataimban merültem és kerülgettem ki a kocsikat,amikor eszembe jutott Harry. Rögtön be is lassítottam a kocsival és úgy számomra megállt az idő,elidőztek a gondoltaim a gyönyörű napbarnított bőrén,nevető gödrein,puha ajkain,gyönyörű zöld szemein és göndör tincsein...és a hangja, a hangja olyan mintha egy Angyal énekelne és ahogy énekel mindenkinek szárnyakat ad hogy repüljön hogy beleborzongjon a hangjába. Mi ez ha nem Angyal? Komolyan,egy mocskosul szexy angyal aki csak nem engedi hogy repüljek. Az élet kegyetlen és kiválaszt magának 1-2 olyan ember akivel ki akar cseszni nagyon jó játék,csak nekem nehéz mert...úgy tűnik a játék engem dobott annak a szerencsés játékosnak aki nem kapja meg a viszonzást a szerelemben,aki nem szeretheti azt akit akar. Próbáltam elterelni a gondolataim,leparkoltam de egy ilyen hihetetlen mértékű letargia kebelezett be megint teljesen,elindultam nézelődni de ahogy kiszálltam a kocsiból páran le is támadtak...na akkor.Mű mosolyt fel,húzzuk ki magunk és mehet a fényképeszkedés...csináltam pár fotót majd próbáltam onnan elmenni de követtek,így a fejmosó sétám fél órásra sikerül,de negyed óra volt az út ide....vissza is ennyi lesz szóval tényleg csak egy órát voltam el. Hazamentem és levettem a telefonom a töltőről...10 nem fogadott hívás.
 -Harry...-mondtam halkan amikor rezegni kezdett a telefonom.
 -Igen?-szóltam bele.
 -Mi a kibaszott szent égét nem veszed fel azt a nyomorult telefont!Mi a faszomért van neked telefonod?!-mondta rohadtul idegesen.
 -Mert...-mondtam de a szavamba vágott.
 -Louis 10x-er hívtalak!!!Nem igaz hogy annyira elfoglalt vagy hogy nem tudod felvenni azt a telibe baszott telefont!-mondta egyre idegesebben.
 -Hagynád hogy egyszer az életben szóhoz jussak?!-mordultam rá mérgemben.
 -Nem igaz hogy nem tudsz meghallgatni és csak magaddal foglalkozol!Figyelemben vennéd azt hogy el akarom mondani hogy mi volt!? Tudnál 2 percig úgy figyelni rá hogy nem bunkósodsz velem?-kérdeztem.
 -Jó mondjad már...-mondta.
 -Tudod mit Styles...nem érdekel mit akarsz. Én rád 1 napot vártam hogy hívj fel hogy küldj egy üzenetet hogy mi van...mert egyszer csak írsz egy üzenetet és kész...én meg halálra aggódtam magam...de tudod mit...nem nem érdekel miért akartál felhívni nem érdekel! Te 1 óráért kiakadsz...én meg felvettem aggódva a telefont és normálisan végig akartalak hallgatni!-csaptam rá a telefont majd mint egy kisgyerek akit leszidtak a szülei felrohantam a szobámba és bedőltem az ágyamba magamra húztam a takarót és összehúztam magam. Naivan mint egy kisgyerek bíztam abban hátha megváltozik...hátha másmilyen lesz...talán kicsit meg is szeret,nem kell annyira mint én őt,csak egy kicsit...hogy éreztesse velem hogy fontos vagyok neki,és nem csak veszekedni vagyok jó,meg hogy kitöltse rajtam a feszültségét,az ajkamba haraptam és úgy éreztem hogy most sírni akarok,de a gondolataim a telefon zavarta meg...nem Harry csengőhangja volt hanem Niallé,lefutottam és felvettem.
 -Helloooooooooooo Lou!!!-köszönt Niall boldogan.
 -Szia Niall...-mondtam robotosan.
 -Mi a baj?-kérdezte.
 -Nincs semmi.Miért hívtál?-kérdeztem.
 -Nem jössz át megnézni Theot?-kérdezte. Biztos voltam hogy nem ezért hívott.
 -Öhm...de én most kicsit elfoglalt vagyok...-mondtam.
 -Ugyan Lou...lefogadom hogy nemrég még teáztál..na gyere már...-mondta.
 -Jóóó jó...indulok..Szia-mondtam majd letettem és átöltöztem majd megkerestem a kulcsom és beültem a kocsiba és elindultam Niall tőlem kb. fél órára lakik így csak szépen lassan mentem hogy rendbe tudjam szedni magam.

2.nap

1.rész

A teraszon üldögélve egy pohár forró teával és a laptopommal nézelődtem. Hideg volt így magam köré tekertem egy takarót. Az egyre halkuló városi zajokat figyeltem,a hegyen mindenhol apró fénypontokat lehetett látni,a lámpák sorban kapcsolódtak fel és ezzel az egésznek más hangulatot adva,a szél fújt és a ház körüli fákat mozgatta,sötét volt visszafordultam a laptopomhoz és kortyoltam egyet a kávémból. Nem szerettem egyedül lenni,sokkal jobb volt mikor a fiúk velem voltak,de most hogy 3 nap szünetünk van,nem várhatom el hogy átjöjjenek. Harry...Harry persze LA-ben maradt. Őt szeretném hogy átjöjjön...felmentem twitterre, nézelődtem és nagyon nem volt semmihez se kedvem. Az unalom legvégső határait feszegettem, kaptam valami ask.fm linket...hihetetlen a directionerek mit nem küldözgetnek....megnyitottam a linket. A lány neve alatt csak annyi szerepelt hogy:"I ship Larry...Larry is a fucking real romance" nyomtam volna ki de megakadt a szemem az egyik "kérdésen": "CSICSKA LARRY NEM LÉTEZIK FOGJÁTOK FEL IDIÓTÁK MIATTATOK MENNEK SZÉT, MÁR BESZÉLNI SEM MERNEK EGYMÁSSAL!!!!" egyszerűen annyira meglepődtem ezen hogy nem tudtam hova tenni, azt hittem hogy a szemeim esnek ki a helyükről,és tovább olvastam...olyanokat írta neki hogy azt hittem hogy én fejelem le az asztalt helyette...Sokan védték de rengetegen utálkoztak...hihetetlen volt ami oda le volt írva,és ami a legjobban fájt hogy egyszerűen úgy beszéltek erről az egész Larry dologról mintha kutyák lennénk....nem tudtam szavakba önteni a gondolataim annyira ideges lettem hogy lecsaptam a laptopom tetejét és elfordultam onnan és a tájat néztem,teljesen elmerültem a gondoltaimban és abban a nagy ürességben ami most a lelkem háromnegyedét kitöltötte...Rántottam egyet a takarón mert becsúszott alám egy elég nagy része és így nem ért körbe,jobban magamra tekertem és ittam a teából ami még mindig gőzölgött,újra a tájra tévedt a tekintetem...a házak fénye egyesével elaludt,csak néhol volt még 1-1 lámpa felkapcsolva gondolom a gyerekek akik nem bírnak magukkal...mivel már nem tudtam magammal mit kezdeni eldöntöttem hogy bemegyek. Vettem egy nagyobb levegőt és elindultam befelé és lementem a lentre,a lépéseim végig visszhangoztak az üres lakásnak. Igazából nem is értem miért vettem ekkora lakást,az értelmét nem látom mai napig se...de régebben ketten voltunk itt...ő is itt volt velem...de egyre jobban távolodunk egymástól ami zavar,és a legrosszabb hogy nem tudok ellene semmit se tenni. Miket beszélek? Tudnék ellene tenni csak a menedzsment nem engedi...inkább eltereltem a gondolataim bekapcsoltam a tv-t és nézni kezdtem de,a telefonom rezegni kezdett a töltőn a konyhában,felálltam és odavonszoltam magam.Semmi kedvem nem volt odamenni...felvettem teljesen unottan a telefonom és elolvastam az üzenetet. 

Harry: Louis...felhívlak... 

Nagy szemekkel bámultam a képernyőt majd visszamentem a kanapéra,elfeküdtem rajta és ittam a teámból. A képernyőt néztem közben a tv-ben ment valami szám..azt hallgattam,összehúztam magam a kanapén,az órát figyelem 1:22...rendben várom hogy hívjon...meg akarom várni.Már vagy a 15. szám ment le de még semmi...egy kétségbeesettebb lettem hogy miért nem hív,elnéztem a telefon mellett,a tv már elsötétedett azon az adón nem volt már adás...majd ahogy néztem a nagy feketeséget az én szemeim is egyre lejjebb csukódtak majd becsukódtak a telefon a kezemből a földre hullott...kb rá 3 órára ébredtem fel és szinte felpattantam már kezdett világosodni de még közel se volt az...felvettem a telefonom,se sms-s se hívás...semmi,a kanapé háttámlája felé fordultam majd eldobtam a hátam mögé a telefonom...nem érdekelt. Magamra húztam a takarót és a gondolataimba merültem...elfelejtett?leszar?nem érdeklem?ennyire vagyok fontos neki? nem biztos csak elaludt...lemerült a telefonja,szimplán elfáradt és már nem tudott felhívni...igen ez lesz az.Biztos vagyok benne!

 -Istenem hogy lehetek ennyire hülye...-fakadtam ki,majd a fejemre húztam a takarót...Az emberek miért azt gondolák amit jónak tartanak,amit hallani akarnak de igazából úgyse az,feleslegesen töröm magam. Elfejetett,nem érdeklem. Ennyi. Ez a logikus magyarázat...nagy önsajnálatomban eszembe jutott valami lelöktem magamról a takarót majd felpattantam felfutottam a szobámba...a szobánkba.Elővettem egy kis naplót és írni kezdtem bele...nem tudom miért,és hogyan jutott az eszembe...de legalább le tudtam írni az érzéseim ebben a kis naplószerűségbe. Megkönnyebbültem attól hogy oda leírtam...

1.nap

Prológus

Egy láthatatlan hurok szorul a nyakam köré ami visszaránt. Minden egyes alkalommal visszaránt...
Nem tehetek ellenne semmit se...olyan vagyok mint egy bábú...játszanak az érzéseimmel. Nekik ez semmi. Nem számít mikor fulladok bele az érzelmeim tengerébe amiket mostanra már nem tudok kordában tartani.
Az üresség ami bennem van egyre elviselhetetlenebb és csak nő...kezdem úgy érezni hogy kezdi túlnőn magát rajtam.
Megtiltják hogy szeressem hogy vele legyek hogy...hogy érezzem puha ajkai érintését és..és...puha tenyerének tapintását. MIÉRT?
Ezt szeretném megtudni?! Mit vétettem azzal hogy beleszerettem? Miért nem tudják megérteni? És..és nem is ez a legrosszabb.
Amióta érzem...hogy szeretem...azóta egyre jobban gyengülök. De miért? Miért? Miért van az...hogy én kapálózok...ő meg észre se veszi a próbálkozásaim? Az érzéseim...? Közel van de még is távol
Miért akarják megölni az érzéseim? Miért akarnak engem egy éneklő bábúnak akit úgy rángatnak ahogy akarnak?!
Amikor azt mondják hogy nem igaz...csak még egy darabot letörnek a lelkemből...és mélyebbre taszítanak
Most itt ülök a verem legalján és várok...várok hátha valaki meghall vagy megtalál...a szavaim hátra gazdára találnak...hátha ő észre vesz...
Egyetlen egy dologra vágyom hogy...

fogja meg a kezem és soha ne engedje el...